Fő tartalom átugrása
Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség - Hungaria Nostra

Szövetségünk

A Szövetség szervei

| Hungaria Nosrtra | Szövetségünk

A Szövetség testületi szervei: a Közgyűlés, az Országos Választmány az Elnökséggel együtt és az Ellenőrző Bizottság.

A Szövetség alkalmi szervei: a – Közgyűlés vagy az Országos Választmány által – célja megvalósítása érdekében létrehozott bizottságok.

Közgyűlés

A Szövetség legfőbb szerve a Közgyűlés, amely a tagegyesületek küldötteinek összességéből áll.

A Közgyűlés legalább évente egyszer ülésezik (rendes Közgyűlés), ha azonban a bíróság elrendeli vagy a tagegyesületek egyharmada – az ok és a cél megjelölésével – írásban kéri, a Közgyűlést az indítvány beérkezésétől számított 30 napon belül össze kell hívni.

A Közgyűlés munkáját plenáris ülésen látja el.

A Közgyűlés ülései nem nyilvánosak.

A Közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza a közgyűlési határozatokat.

A közgyűlés hatáskörébe tartozik

  • az Alapszabály módosítása;
  • a Szövetség megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása;
  • a vezető tisztségviselők és az ellenőrző bizottsági tagok megválasztása, visszahívása;
  • az éves költségvetés elfogadása;
  • a tagdíj megállapítása;
  • az éves beszámoló és a közhasznúsági melléklet elfogadása;
  • a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő
    a szövetséggel munkaviszonyban áll;
  • az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a szövetség saját tagjával, vezető
    tisztségviselőjével, az ellenőrző bizottság tagjával vagy ezek hozzátartozójával köt;
  • a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és az ellenőrző bizottsági
    tagok vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való
    döntés;
  • az ellenőrző bizottság ügyrendjének elfogadása, tagjainak megválasztása, visszahívása;
  • az ellenőrző bizottság jelentésének elfogadása
  • a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; és
  • a végelszámoló kijelölése
  • döntés mindazon kérdésben, amelyet jogszabály vagy alapszabály a határkörébe utal.
  • az Örökös Tiszteletbeli Elnök, Tiszteletbeli Választmányi Tag címek adományozása.

Országos Választmány

Az Országos Választmány a Közgyűlés által választott testület. Tagjai az elnök, a három alelnök, a titkár, valamint a Közgyűlés által választott 10 tag. Az Országos Választmány tagjainak mandátuma megválasztásuktól öt évre szól.

Az Országos Választmány két Közgyűlés közötti időszakban teljes felelősséggel, önállóan intézi és irányítja a Szövetség tevékenységét, segíti a tagegyesületek munkáját. Jogosult, egyben köteles intézkedni minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Közgyűlés hatáskörébe.

Az Országos Választmány üléseire tanácskozási joggal meg kell hívni az Ellenőrző Bizottság elnökét, akit akadályoztatása esetén az egyik bizottsági tag is helyettesíthet.

Az Országos Választmányt a Szövetség elnöke legalább négyhavonta hívja össze.

Az Országos Választmány határozatait tagjai egyszerű többségével, nyílt szavazással hozza meg. A határozatokat jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

Az  Országos Választmány hatáskörébe tartozik:

  • egyesületek, alapítványok, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, civil társaságok és egyéni pártoló tagok felvétele,
  • bizottságok és tagozatok alakítása, tanácsadó szervezetek (személyek) megbízása,
  • döntés minden olyan ügyben, mely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos  hatáskörébe,
  • a közgyűlési előterjesztések jóváhagyása,
  • szabad pénzeszközök befektetése,
  • alapítványok működtetése,
  • javaslattétel Örökös Tiszteletbeli Elnök és Tiszteletbeli Választmányi Tag címre,
  • a Szövetség szabályzatainak és a Szervezeti Működési Szabályzat, valamint az iroda ügyrendjének jóváhagyása,
  • a jelölőbizottság tagjainak és az SZMSZ-ben részletezett feladatainak jóváhagyása,
  • a Podmaniczky-díjra beérkezett javaslatok jóváhagyása.

Elnökség

Az elnökség a Szövetség 5 elnökségi tagból álló ügyvezető szerve, amely dönt mindazon kérdésekben, amelyet jogszabály vagy az alapszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Mandátuma megválasztásától kezdődően öt évre szól.

Az Elnökség hatáskörébe tartozik:

  • a Szövetség napi ügyeinek vitele, a hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala;
  • a beszámolók előkészítése és azoknak az Országos Választmány és a Közgyűlés elé terjesztése;
  • részvétel az éves költségvetés elkészítésében és annak az Országos Választmány és a Közgyűlés elé terjesztése;
  • a szövetségi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a Közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása;
  • a Közgyűlés összehívása, a tagság és a Szövetség szerveinek értesítése;
  • a Közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása;
  • részvétel a Közgyűlésen és válaszadás a Szövetséggel kapcsolatos kérdésekre;
  • a tagság nyilvántartása;
  • a Szövetség határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése;
  • a Szövetség működésével kapcsolatos iratok megőrzése;
  • a Szövetséget érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén a törvényben előírt intézkedések megtétele;
  • a tagok felvételéről és kizárásáról való döntés;
  • döntés mindazon kérdésben, amelyet jogszabály vagy az alapszabály a hatáskörébe utal.

Az Elnökséget a Szövetség elnöke legalább háromhavonta hívja össze. Az Elnökség határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza meg. A határozatokat jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

Az elnök:

  • önállóan képviseli a Szövetséget bíróságok, hatóságok és más harmadik személyek előtt,
  • a Szövetség testületi határozatainak megfelelően irányítja – az alelnökök és a
    titkár bevonásával – a Szövetség munkáját,
  • a költségvetés szerint irányítja a Szövetség munkáját,
  • összehívja az Országos Választmányt, és gondoskodik arról, hogy az ellássa feladatát,
  • ellenőrzi az Alapszabály betartását és a testületek határozatainak végrehajtását,
  • banki aláírásra és utalványozásra egy személyben jogosult,
  • a szervezet munkavállalói felett munkáltatói jogokat gyakorol,
  • köteles beszámolni az Országos Választmánynak az előző ülés óta eltelt időszak szövetségi, ezen belül saját tevékenységéről,
  • ellátja a Szövetség törvényes képviseletét.

Az alelnökök:

  • az Országos Választmány ügyrendjében meghatározott módon közreműködnek a Szövetség tevékenységének irányításában,
  • helyettesítik az elnököt megbízatásuk szerint, illetve akadályoztatása esetén,
  • elkészítik a Szövetség szabályzatait,
  • javaslatot tesznek díjak alapítására.

Az alelnökök a Szövetség tevékenységének folyamatossága és hatékonysága érdekében önállóan, általános joggal képviselik a Szövetséget, valamint személyenként külön-külön banki aláírási és utalványozási joggal is rendelkeznek.

A titkár:

  • segíti az elnököt és az alelnököket feladataik ellátásában,
  • felügyeli a központi iroda működését,
  • közreműködik a szövetségi célok megvalósításához kapcsolódó szervezési feladatok
    ellátásában,
  • elkészíti az iroda ügyrendjét, gondoskodik betartásáról,
  • felügyeli a Szövetség ügyiratainak kezelését és levelezését,
  • naprakészen vezeti a Szövetség tagsági nyilvántartását és a tagdíj fizetéseket,
  • irányítja a Szövetség alkalmazottait,
  • gondoskodik a testületi ülések jegyzőkönyveinek és emlékeztetőinek elkészíttetéséről, a
    testületi határozatok nyilvántartásáról, felügyeli azok végrehajtását,
  • közreműködik a Szövetség szabályzatainak elkészítésében,
  • banki aláírási és utalványozási joggal rendelkezik,
  • képviseleti joga önálló és általános.

Ellenőrző Bizottság

Az Ellenőrző Bizottság a Szövetség felügyelő szerve, amely elnökből és két tagból áll, akik nem lehetnek tagjai az Országos Választmánynak. Az Ellenőrző Bizottság mandátuma megválasztásától öt évre szól.

Az Ellenőrző Bizottság munkáját a Közgyűlés által elfogadott saját ügyrendje alapján végzi. Kizárólag a Közgyűlésnek van alárendelve, és annak tartozik felelősséggel.

Az Ellenőrző Bizottság köteles ellenőrizni:

  • a Szövetség szerveinek törvényes és alapszabályszerű működését,
  • a Szövetség költségvetés szerinti gazdálkodását, és keretében rendszeres időközönként a pénz- és anyagkezelést, valamint a bizonylati fegyelmet,
  • a Szövetségi szervek határozatainak végrehajtását.

E tevékenysége kapcsán a vezető tisztségviselőktől jelentést, a Szövetség munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá betekinthet a Szövetség könyveibe és irataiba, azokat megvizsgálhatja.

Az éves beszámolót és annak közhasznúsági mellékletét csak az Ellenőrző Bizottság előzetes véleményezése után lehet a Közgyűlés elé terjeszteni.

Az Ellenőrző Bizottság tevékenységéről köteles  évente beszámolni a Közgyűlésnek. Megállapításairól tájékoztatja a Szövetség elnökét, vagy az Országos Választmányt.

Az Ellenőrző Bizottság köteles az Országos Választmánynál rendkívüli Közgyűlés összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy

  • a Szövetség működése során jogszabálysértés, vagy a szervezet érdekeit súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetőleg enyhítése a Közgyűlés döntését teszi szükségessé,
  • a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel.

Ülésezési rendje: Az Ellenőrző Bizottság ülését a Bizottság elnöke évente két alkalommal hívja össze.

Az Ellenőrző Bizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza meg.

Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség

Hungaria Nostra

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+36 20 771 2175

Copyright 2025 Hungaria Nosrtra